Téli gépjármű-felkészítés

Értékelés:
(4 szavazat)

- női aggyal -

                       

?Drágám! Miért kell felkészíteni az autókat téli üzemmódra?? ? tettem fel ártatlan női ábrázattal a kérdést a férjemnek, miközben péntek délután autóval araszoltunk a gyerekekért az iskolába a belvárosi forgalomban. A kérdés út közben fogalmazódott meg bennem, amikor észrevettem az egyre sűrűbben előforduló hirdetőtáblákat és plakátokat Budapest utcáin, bár igazából (szégyellem is magam) nem nagyon érdekelt a válasz. De azért nagy kerek szemekkel meredtem a férjemre, aki éppen erősen szedte össze a gondolatait, és boldog volt, hogy ilyen gyakorlatias kérdést tettem fel, és szinte büszke volt arra, hogy az ő kis felesége, mennyire nagyon érdeklődő, és végre nem a bio-kozmetikumok hatékonyságáról kell monológot hallgatnia az iskoláig. Láttam rajta, hogy szívesen válaszol, és ráadásul nagyon betaláltam a kérdésemmel, mert nagy valószínűséggel részletesen ismeri az autók hatékony és biztonságos téli felkészítését. ?Na szóval. Honnan is kezdjem?? ? és vett egy nagy levegőt, tudtam, hogy most nagyon alapos okfejtés következik. ?Talán onnan lehetne kiindulni, hogy a közlekedésben az őszi-téli időszak tudatos felkészülést igényel?..? ? fogott hozzá a férjem válaszának kifejtéséhez. (Annyira szép ember a férjem, de most nézzétek meg, olyan szenvedélyesen mondja, mondja, azzal a mélyen zengő hangján, és olyan okosan beszél, csak beszél, teljes átéléssel, és még érti is amit mond! Ilyenkor mindig észreveszem, hogy mennyire férfi!, amikor végre arról beszélhet, ami érdekli!) De sajnos én már a mondat felénél nem tudok figyelni. A felvezetés sem töltött el csillapíthatatlan tudásvággyal, mint például a ?a közlekedésben??, és csak sejtem, hogy a folytatás sem lesz számomra lebilincselő. Amíg mesél a téli felkészítésről, addig átgondolom a teendőimet.

 

Szóval, felvesszük a gyerekeket az iskolában, hazamegyünk, és elkezdek készülődni, mert este rég nem látott barátainkkal fogunk találkozni, és vacsorázni megyünk négyesben. Mit is vegyek fel? Ja, a fekete gatyóm és a rózsaszín blúzom tökéletes lesz, de melyik cipőm legyen?? ??.megváltoznak az út- és látási viszonyok?? ? hallatszott a férjem hangja, aki már nagyon beleélte magát a kiselőadásba, és ránéztem nagy bólogatva, hogy igen a látási viszonyok azok nagyon fontosak, és azért mondtam egy ?aha-t?, csak úgy, hogy jelezzem, értem, amit mond, és közben megint bólintottam egy nagyot? (Ú! A nyakam! Legközelebb nem fogok balra fordulva ekkorát helyeselni! ? csak ne felejtsem el!) A fekete cipőm jó lesz?

 

Hatra jön a bébiszitter, elmondom neki az esti rendet, úgy mint, a vacsorát a gyerekeknek, a fürdetést, a mese-rituálét, aztán ?? csúszás veszélye fenyeget?.? indulhatunk is! Holnap biztosan nehezen fogok felkelni reggel, a gyerekek már tuti hétkor ébresztenek ??.0 C fok alatt a vizes útfelület lefagy, amire számítani kell?.?, és rögtön éhesek lesznek. Na nem baj, azért nagyon örülök, hogy találkozunk a barátainkkal. Csak három rövidet fogok maximum inni, az a limit, attól még nem fáj reggel a fejem ??.ellenőrizzük a szélvédőmosó folyadékot, az ablaktörlő lapátokat, a fékeket?.?, és csak a fáradságot kell elviselnem másnap. Na jó, na jó. Hol is tartunk? ??. És akkor nem akadhat semmi váratlan problémánk a télen az autónk működésével.? Hajaj! Vége. ?De jó Szívem, hogy elmondtad, én azt hittem, hogy ez csak egy lehúzás az autószervizek részéről, de úgy örülök, hogy már értem a lényegét a téli felkészülés fontosságának! ? ? és adok egy puszit az arcára, és mosolygok, és látom, hogy elégedett, mindent elmondott, amit csak tudott.

 

A délután gyorsan elmegy, hat óra lesz egy-kettőre, indulunk a barátainkért, megbeszéljük, hogy majd sofőrszolgálattal jövünk haza, így tudunk autóval menni.

 

De jó, hogy végre találkozom a barátnőmmel! Na vele aztán lehet csacsogni! Egy rugóra jár még az agyunk is!

 

A fiúk elől ülnek, a lányok hátul. Automatikus szeparálódás. (Rendszeresen megfigyelhető jelenség.) Beszélgetünk mindenről, miközben a belvárosban haladunk az étterem felé, ahol asztalt foglaltunk.

 

Egyszer csak a barátnőm észrevesz egy nagy hirdetőtáblát: ?Felkészülés a téli üzemeltetésre!? címmel pont előttünk, és megkérdezi a fiúkat ? gondolta bevágódik: ?Figyúúú! Tudja valaki, hogy miért kell felkészíteni az autókat téli üzemmódra?? ? hajaj! Ismerve a férjemet, ebből még én jöhetek ki rosszul?! A fiúk cinkosan egymásra néznek, mert persze ők tudják(!), de a férjem csak ennyit mond: ?Ma délután meséltem el neked Drágám! Na, oszd már meg velünk, hogy mire emlékszel! ? mondja, és hátrapillant, mert azt gondolja, hogy tök jó lesz, ahogy elmesélem azt, amit ő tanított délután. Amúgy is a férfiak imádják, ha a felségük, vagy barátnőjük nyilvánosan autókról, főleg azok gyakorlati működéséről, karbantartásáról beszél. Valahogy izgatja őket! Érthetetlen?

 

Úgy érezem magam, mint amikor az iskolában feleltetnek akkor, amikor nem tanultam, és már nagyon megbántam, hogy nem figyeltem, de vállalnom kell, hogy máshol járt az agyam tanulás helyett.

 

Ránézek a barátnőmre hátul, aki olyan tudásszomjas szemekkel néz rám, hogy az már bosszantó. Miért kérdez ilyen ostobaságot? Hát nem mindegy, hogy miért? Fel kell készíteni őket, és kész! Nagyon mérges vagyok, elrontotta az estémet! Kinézek az ablakon, és látom, hogy még messze vagyunk az étteremtől, úgyhogy simán belefér a téli gépjármű-felkészítésről szóló (nem létező) eszmefuttatásom a hátralévő időbe. Kezdem összeszedni a gondolataimat: ?Hát tudod ? mondom a barátnőm felé fordulva, de a fiúk is figyelnek elől (ahelyett, hogy beszélgetnének ennyi idő után!) ??A téli felkészülés? (és közben nagyokat kacsintgatok, és csóválom a fejem, hogy a barátnőmnek essen már le, hogy itt valami gáz van), mármint a téli üzemmódra való átállás, ahogy a hirdetések is mutatjááák?.? (De ekkor már bökdösöm a csajt, és majd leesik a fejem a csóválástól, és ráncolódik a szemem a kacsintgatástól - talán még a sminkem is el fog kenődni -, hogy észrevegye a drága, hogy baj van!, ments már meg! lapozzunk már! ? ezeket próbálom sugallni, gondolatátvitellel és testbeszéddel, de sajnos sikertelenül.) Folytatnom kell??Szóval van egy csomó teendő a téli átállással kapcsolatban. Például a gumikkal kell csinálni valamit, az ablaktörőket meg kell igazítani, a hűtőfolyadékkal és a fékekkel is van feladat bőven?, hagy ne soroljam! Szóval: Ellenőrizni kell ezt-azt, ki kell cserélni néhány dolgot, át kell nézni itt is ott is. És akkor nem akadhat semmi váratlan problémánk a télen az autónk működésével.? ? fogom rövidre a tanító jellegű előadásomat, és úgy nézek a barátnőmre, mintha értelmes dolgot mondtam volna. Neki nem is tűnik fel semmi, mert a ?téli átállás?-nál nagyokat bólogat, jelezvén, hogy természetesen ismeri az ezzel kapcsolatos temérdek és nagyon fontos feladatsort, a feltételezés is sértő, hogy bárki azt gondolja, ezt az időszerű feladatsort részletesen ne ismerné?

 

Miután befejezem az eszmefuttatásomat, a férjem és a barátja egymásra néznek, és egyszerre üvöltő röhögésben törnek ki, és félre kell állnunk, mert az emberem úgy röhög, hogy folyik a könnye, a haverja pedig veri a térdét, előre-hátra hajlongva, hogy majd? kifejeli a szélvédőt. Én egy kicsit mosolygok csak, tudom, hogy nem teljesen ?szó szerint? idéztem, de valami ilyesmiről volt szó, vagy nem? Szerintem a barátnőm sem érti, hogy min röhögnek ennyire (na itt bukott le, hogy nem ismeri a téli felkészítés folyamatait!) a pasik, de hogy úgy tűnjön, abszolút képben van, ő is erőltetett gyöngyöző kacagásba kezd (bár nem nehéz erőltetnie a dolgot, mert a fiúk annyira nevetnek, hogy már hahotázásuk is röhögésre kényszeríti). Csak én nem nevetek annyira, mert közben gondolkodom, hogy mit is hagytam ki, vagy melyik szót mondtam hibásan? Igazából mindent elmondtam, amire emlékeztem, lehet, hogy nem mindent hallottam (meg)?

 

Mikor abbamarad a röhögés, mindenki a könnyeit törölgeti (rajtam kívül), fújják az orrukat, aztán mikor mindenki tisztába rakta magát, elindulunk megint? A férjem hátranéz rám a piros lámpánál, valamit akar kérdezni, de megint elröhögi magát... (Szedd már össze magad! Nem is volt annyira vicces! ? gondolom magamban.) Aztán megint tesz egy kísérletet, és megkérdezi: ?Drágám! Te mégis hol voltál, mármint agyilag, amikor elmeséltem neked a felkészítős feladatokat?? Ezt át kell gondolnom? Beugratós kérdés, hiszen végig mellette voltam a kocsiban, és ezt ő is tudja. Aha, szóval ?gondolatban?! Ja! Az más! ?Lehet, Szívem, hogy nem figyeltem minden szavadra, annyi minden megfordul egy nő fejében?, így, a péntek éjszakára készülve?!? ? válaszolok úgy, hogy arra gondoljon, erotikus fantáziám ragadta el gondolataimat a lebilincselő téli felkészítési feladatok elől?! Ez lehetne számára az egyetlen mentségem. Ebben az egy esetben talán nem venné zokon, hogy nem a téli felkészítős előadására figyeltem száz százalékosan, hanem mondjuk erotikus szex-istennőként, romlott fantáziám szárnyán szállva, az elkövetkező éjszaka erotikus forgatókönyvét írtam ? mármint ?agyilag?? A lényeg, az esete kimenetele szempontjából, hogy nem látom rajta, hogy haragudna, legalább röhögött egy jót! Ebben a mai világban, ezt azért értékelni kell! Tényleg nem bánja, hogy így alakult a dolog, nem is foglalkozik a témával tovább? Hál? Istennek!, és szerencsére megérkezünk az étteremhez is, ami külön öröm a számomra, hiszen akkor valószínűleg hanyagoljuk végre a felkészítős témát.

 

Már az asztalnál ülünk az étteremben, de én nem hagyom annyiban, és igenis kiállok magamért, gondolom eltökélten magamban. Egy alkalmas pillanatban jelzem a társaságnak, hogy meglátogatom a mosdót, ők ne is foglalkozzanak velem, csak szórakozzanak kedvükre.

A mosdóban aztán előveszem a zsebembe rejtett telefonomat, és elkezdek utánanézni a téli felkészítésnek. Hát tényleg érdekes és valóban megfontolandó információkat találtam. Elolvastam, aztán visszamentem az asztalunkhoz.

 

Nagy röhögcsélés, felszabadult hangulat közepette szólaltam meg, öntudatomtól és sértettségemtől erőre kapva:

-         Figyúúú! Ti már felkészítettétek az autótokat a télre??? Mert egy csomó dologgal számolnunk kell ezzel kapcsolatban. Például az útviszonyok és a látási viszonyok megváltoznak, melyekhez az autósoknak alkalmazkodniuk kell. Esőben jobban megcsúszhatnak a kerekek. Ősszel és télen többször nedves az útburkolat, ami speciális vezetést igényelhet, főleg, ha le is fagy! Ha pedig az út havas, jeges, latyakos, nedves, akkor a menetstabilitás romlik. Minden szezonváltáskor megfelelően szervizeltetni kell az autóinkat, hogy minden időben biztonságban autózhassunk. Fő feladataink a téli felkészítés keretén belül: Tegyünk fel téli gumikat, ellenőrizzük a guminyomást, cseréljünk ablaktörlő lapátot, ellenőrizzük a szélvédőmosó folyadékot, a hűtőfolyadékot, a légszűrőt, a hajtószíjakat és a tömlőket, nézessük át a hűtő-fűtő rendszert is! Feltétlenül ellenőrizzük le a fékeket, tisztítsuk meg az akkumulátor sarukat és pólusokat, ellenőrizzük az akkumulátor teljesítményét is! Vizsgáljuk meg a gyújtógyertyák vezetékeit! Ellenőrizzük a motorolajat, a világító és irányjelző berendezéseket! Előzzük meg a zárak befagyását, védjük a gumitömítéseket, óvjuk a fényezést, lakkozást! Legyen a tankban bőségesen üzemanyag! Télen, hosszú út előtt tegyünk be a kocsinkba: Elsősegély dobozt, elakadás jelzőt, sárga biztonsági mellényt (ezek kötelezőek is), de tegyünk be továbbá: izzókészletet, indító kábelt, szerszámos dobozt, hóláncot, vontató kötelet, fagyállót, ablakmosó folyadékot, hókefét, jégkaparót, hólapátot, kis zsák homokot vagy sót, elemlámpákat, papír törlőkendőt, kesztyűt, esetleg védőkesztyűt, takarót vagy pokrócot, defekt spryt és mini kompresszort, térdeplő alkalmatosságot, ha szerelni kell, ivóvizet, esetleg néhány zacskó kekszet, különösen, ha gyerekekkel utazunk?.!!! ? éééés befejeztem. Büszkeség önti el a lelkem, és ebben a pillanatban én is rájövök, hogy mennyire fontos is ez a bizonyos téli felkészítés az autónknak és önmagunknak egyaránt!

 

A barátaink üvegesen néznek maguk el, és elgondolkodnak azon, hogyan is állnak az általam felsorolt teendőkkel a saját autóik tekintetében, amikor most is 4 fok van odakinn? Majd a barátnőm szólal meg előbb:

- És hol lehet ezeket megcsináltatni??? ? öntelt mosollyal válaszolom egy levegővel, mert én persze erre is felkészültem:

- www.autogazasz.hu 1103 Budapest, Gyömrői út 140. budapest@autogazasz.hu, +36-1-265-1842, +36-20/977-9855 ? darálom el határozottan.

- Köszönöm szépen. ? mondja, majd int a pincérnek még egy körért?

 

A férjem büszkén néz rám, majd ennyit súg a fülembe: ?Édesem, mondhattad volna a kocsiban, hogy most nincs kedved elmondani ezt a sok mindent, amit tőlem tanultál??

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned