1103 Budapest, Gyömrői út 140.
Tel: 06-1-265-18-42, 06-20-9779-855

2013. február 11. hétfő 19:18

?Gáz? van Babám! - Na végre!

Írta:  Z. R.
Értékelés:
(20 szavazat)

Amikor először hallottam ezelőtt 5 évvel ezt a szót: ?autógáz" nem volt pozitív csengése számomra sőt...! Ebből következően meg tudom érteni azokat a nőtársaimat, akik idegenkednek az autógáz beépítésétől első hallásra. Ezzel az írásommal nem egyszerűen reklámozni szeretném a tevékenységünket, hanem azokat a fenntartásokat, alaptalan aggodalmakat kívánom eloszlatni, amit egy átlagos családanyából ? mint én is - esetlegesen kiválthat ez a szó, és a mögé gondolt irreális áthallás.

Egy nőnek általában mire kell az autó? Arra, hogy kiszolgáljon bennünket! Ennek a kívánalmunknak az az autó tud maradéktalanul megfelelni, ami megbízható, rendszeresen szervizelt és karbantartott, hibátlan műszaki állapotban van, hiszen a gyermekeinket fuvarozzuk vele, óvodába, iskolába, edzésre vagy nyaralni megyünk. Egy nő ezekre a dolgokra kénytelen odafigyelni legalább annyira, mint például arra, hogy a gyereknek legyen minden nap uzsonnája az iskolában. Ugyanúgy tankolunk, és járunk szervizbe, mint ahogy a gyerekeket is ellátjuk, elvisszük orvoshoz, ha esetleg beteg. Az autógáz beépítéssel első hallásra talán sokan ezt a biztonságot, megbízhatóságot látjuk veszélyben forogni. ... Hiszen azonnal arra gondolhatunk, hogy a gáz mérgező és robban (jaj!), a gázos autóval nem lehet bárhol parkolni, és sokba kerül a beszerelése, szervizeltetése is. Pedig nem így van!!!

 

KIFOGÁSOK - VÁLASZOK

 

- A tartály sok helyet foglal el a csomagtartóból!

- Nem így van!

A gáztartályokból többféle létezik. Az egyik fajta a henger alakú tartály, amit csak olyan ügyfeleink igényelnek általában, akik gyakran messzebbre autóznak az országban, sokat jönnek-mennek, esetleg rendszeresen járnak külföldre, mert ezek a tartályok nagyok, több üzemanyag fér el bennük, léteznek belőlük akár 100-120 literesek is! Egy átlagember számára (mint mi, családanyák!) sokkal kedveltebbek a pótkerék helyére beszerelhető úgynevezett pótkeréktartályok, amit észre sem veszünk, mert a csomagtartó fedél alatt helyezkedik el, konkrétan a pótkerék helyére lesz beszerelve. Joggal szisszenhetünk egyet, hogy: ?Jaj, akkor mi lesz a pótkerékkel"? A pótkerék ilyenkor sajnos vagy kiköltözik az autóból (megjegyzem: manapság már nem minden autóhoz adnak pótkereket!), vagy egy kulturált pótkeréktartó zsákba kerül becipzárazva ?újszerű" módon, úgysem gyakran használjuk - szerencsére. Egy ideig rakosgatjuk a csomagtartóban, majd egyszer csak kirakjuk a garázsba a vízhatlan tartózsákkal együtt. Aztán: elmegyünk a Tesco-ba és veszünk egy egyszerű gumijavító készletet, ami néhány ezer forintba kerül, de arra tökéletes, hogy ha észrevesszük, hogy ereszt a kerék, rányomunk a ragasztóból és elgurulunk az első gumisig. Egy átlagos méretű pótkerék tartályba 34 liter LPG üzemanyag fér, ami azt jelenti, hogy kb. 350-400 km-t lehet vele elmenni egy átlagos fogyasztású autóval számolva.

 

- Az autógázzal üzemelő autók fel tudnak felrobbanni!

- Fatális tévedés!

... mert: a tartály, amit az autóba beépítünk, 3 mm vastag acélból készül! Ha már itt a tartunk, akkor a benzin hamarabb  erobbanhat, hiszen a benzintartály korántsem ilyen vastag, és műanyagból van. Ha például egy csúszós úton valaki hátulról belénk jönne, a gáztartály nem sérülne egyáltalán! Az interneten egy csomó ilyen jellegű tesztet megnézhetünk, döbbenet! A tartályon van egy úgynevezett multi-szelep, ami azért kell, mert ez a szelep szabályozza az üzemanyag kiáramlását a gázrendszerbe. Ha egy koccanás alkalmával ez a szelep esetleg megütődik, akkor a dupla biztonsági záró-szelepek, amik a tartályon belüli részen helyezkednek el, azonnal lezáródnak, tehát a tartályból gáz egyáltalán nem tud kijönni, csak ami aktuálisan már a rendszerben van, de ez minimális mennyiségű, és egy pillanat alatt elillan! ... De ha például egy benzines autó felborul, akkor a benzintartályból kiömlő benzin üzemanyag az elektromos szikrák hatására nagyobb eséllyel robbanhat fel, úgy, mint a Cobra 11 ?ben...

 

- A gázos autó sokat fogyaszt!

- Hibás következtetés!

A gázos fogyasztást úgy kell kalkulálnunk, hogy a jelenlegi benzines fogyasztásnál maximum 10 %-kal fogyaszthat többet az autónk gázból. Ami azt jelenti jelen pillanatban, hogy 100 km.-t a 435 Ft.-os benzinárral számolva (például egy 8 liter benzines fogyasztású autónál) 3.480 Ft.-ból teszünk meg, gázból pedig (254 Ft.-tal számoltam a gázt) : 2.205 Ft.-ból!!! Csak 100 km-en spóroltunk 1.275 Ft.-ot! Ez a megtakarítás tankolásonként lehet akár 4.000-5.000 Ft. is! Nem mindegy! Legalábbis sokaknak nem... Egyébként nem egy olyan ügyfelünk van, aki ?egálba jár gázzal" (taxis szleng), ami annyit tesz, ugyanannyit fogyaszt az autója gázból, mint korábban benzinből.

 

- Sok idő a beszerelés! Nem tudom napokra nélkülözni az autómat...

- NEM vesz igénybe ?sok időt"!!!

Az autók beszerelésére - úgy szoktuk mondani, hogy: - egy napot kell áldozni, DE! ? ez sem igaz ebben a formában, mert: Reggel, miután leraktuk a gyerekeket az óvodában vagy az iskolában, elgurulunk a szervizbe, átadjuk az autót. Műhelyünkben mindig van valaki, aki legalább a KÖKI-ig elviszi az ügyfeleinket, ahonnan már busszal, metroval bárhova el tudunk jutni rövid idő alatt, de arra is van lehetőség, hogy megvárjuk az átalakítást a szervizben. Meleg-, internet- és kávé van! Legkésőbb 14:00-15:00 órára készen van az autó, lehet menni a gyerekekért!

 

- Macerás a vizsga!

- Nem így van.

Jogszabály szerint az autókat gázüzemre történő átalakítás után 15 napon belül vizsgáztatni kell! Ez így van, de egyáltalán nem macerás! Javasolni szoktuk, hogy az aktuális vizsga előtt kb. 2-4 héttel történjen a gázbeszerelés, és akkor csak minimális  pluszköltséggel jár a vizsga, ez is csak azért, mert az első gázüzemű vizsgáztatás egy kicsit többe kerül az alapvizsgánál hatóságilag. Akkor sincsen extra probléma, ha a vizsga későbbi dátumra esik, műhelyünkben soron kívül egy nappal korábbi bejelentéssel is vállalunk vizsgáztatást, 2 órán belül kész! Macerás lenne? Szerintem nem, mert minél előbb bent a gáz, annál többet takarítunk meg napi szinten.

 

- Nehézkes vezetni a gázos autót!

- Egyáltalán NEM!

Vezetés közben nem is érezzük, hogy gázzal megyünk! A beszerelés utáni átadáskor megmutogatjuk, hogy hol a gázüzem kapcsolója, és a gáztartály szintjelzője (ami megmutatja, hogy mennyi gáz van a tartályban). Az utastérben ennyi a pluszkütyü. A gázüzemű autó indításkor benzinüzemmel kezd, azért, mert a víznek fel kell melegednie 40 Celsius fokra, amikor át tud kapcsolni a rendszer gázüzemre. Ezt egy kis sípolás jelzi is számunkra. Ez az úgynevezett ?átváltás" történhet néhány másodpercen belül, de télen, mínuszban lehet, hogy elgurulunk a sarokig és akkor halljuk a gázüzemre történő átváltás hangját. Mást nem érzékelünk menet közben, mivel a rendszer automata. Akkor sem érzünk semmit, ha például autópályán előzésben vagyunk a belső sávban, és elfogy a gáz a tartályból! Ilyenkor az történik, hogy az automata rendszernek köszönhetően egy pillanat alatt átvált az autó benzinüzemre, és biztonságosan befejezhetjük az előzést, benzinnel haladunk tovább az első gázkútig ? gondolom ? hiszen azzal olcsóbban járunk.

A gázüzem kapcsoló automata ugyan, de azért ?kapcsoló", mert lehet manuálisan is átkapcsolni, vagy lekapcsolni, hogy ha nem akarjuk valami miatt a gázrendszert használni. Nagyon fontos, hogy a gázüzem nem azt jelenti, hogy benzint soha nem kell tankolnunk! Ugyan gázzal járunk, de a benzin (a korábban említett benzinnel történő indítás miatt) is fogy valamelyest, igen csekély mértékben, de fogy, és vigyázat(!) a benzin meg is tud ?romlani"!

 

- Nagyon drágán, silány minőségű gázrendszereket szerelnek be!

- Laikus megközelítés! Figyelem:

Műhelyünkben minden autóhoz azt a gázrendszert ajánljuk, ami annak az autótípusnak - a sajátosságait figyelembe véve - a tapasztalataink szerint (15 év az autógáz szerviz piacán) a legmegfelelőbb, legoptimálisabb. Miért? Mert mi is azt szeretnénk, hogy az autó csak a kötelező szervizeken jelenjen meg a műhelyben, nem szeretnénk folyamatosan garanciális hibákat javítani ingyen. Megelégedett ügyfelekkel szeretünk dolgozni! Magyarországon egyébként a többi környező országhoz képest is nagyon szigorúak a gázüzem beszerelés előírásai. Minden rendszernek EU engedélyekkel kell rendelkeznie, és minden egyes autóra külön beszerelési NKH-s engedély szükséges. (Ilyen a sorengedély is, és az egyedi engedély is.) Ezt azt jelenti, hogy minden autógáz beszerelő műhely, minden átalakított autójáról tud az NKH, tudja, hogy milyen rendszer és tartály van a gépkocsiban, és annak mi az engedélyszáma. Ebből következően nem lehet ?bármit bárkinek" beszerelni Magyarországon. A beszereléssel foglalkozó műhelyeket legalább évente ellenőrzik, és nagyon szigorú szabályoknak kell megfelelniük. Ha bármilyen kivetnivalót találnak, azonnali tevékenység-felfüggesztési joguk van! Szóval a minőség nem kérdés.

Drágán? Egyáltalán nem! Németországban például 1.500-2.000 euro egy autógáz átalakítás. Magyarországon 190-250 ezer forint között van. Nálunk jelenleg egy négyhengeres autó átalakítása 195.000 Ft.-ba kerül pótkeréktartállyal, de a Miskolci műhelyünkben 160.000 Ft.-ba kerül ugyanez. Van lehetőség kupon igénybevételére is, aminek felhasználásával összesen budapesti műhelyünkben 165.000 Ft.-ba kerül az átalakítás. Drága??? Néhány hónap alatt csak abból, amit a tankolásnál megspórolunk, visszajön az ára, és utána a különbözet megmarad a pénztárcánkban! Tankolásonként 4-5 ezer forint!!! Hallelujah!

 

- Most emelték gázt 100 %-kal, ugyanott lesz, mint a benzin!!!

- NEEEM! Tessék figyelmesen olvasni:

A gáz jövedéki adó tartalmát emelték két ütemben! Januárban volt a második ütem: így most a gáz ára 250-270 Ft. között változik, attól függ, hol tankolunk!

Nagyon sajnáljuk, hogy a közvéleményt ennyire egyszerű félrevezetni, pusztán egy rémhírrel. Sok ember munkája szűnt meg az előbb említett felkapott médiahír által, pedig a munkanélküliség megállítása és az új munkahelyek teremtése napi téma az nyomtatott és az internetes hírek között! Komplett szervizek voltak kénytelenek befejezni a sokéves autógáz szakmában eltöltött pályafutásukat, elküldeni a profi autógáz szerelőket!
A mi cégünk konkrétan 9 embertől volt kénytelen elbúcsúzni - a budapesti és a miskolci műhelyünkből együttesen...! Az áremelés valóban megtörtént, de korántsem igazolódtak be azok az állítások, miszerint a gáz ára felzárkózik a benzinéhez...! Az üzemanyagok folyamatos emelkedése miatt az emberek tavaly nyáron tömegesen alakíttatták át az autóikat gázüzemre, ebből valahogyan az államnak is részesülnie kellett, már csak a benzines tankolások visszaesése miatt is. Az árkülönbség jelenleg (2013. február) még mindig szignifikáns (jelentős mértékű). A benzin ára folyamatosan mozgásban van, január óta is hetente ?masszírozzák" fel-le, fel-le, fel-le..., amíg egyszer ki nem dobja a ?taccsot"!

Ja(!), ... ha már a témánál vagyunk, adódik, hogy megemlítsem a környezetvédelmet, környezettudatosságot, ami szintén napi téma az írott sajtóban! Ha már szelektíven gyűjtjük a szemetet, miért ne járhatnánk autóval akár egy szmog-riadó ideje alatt is??? A gázüzemű autókra nem vonatkozik a szmog-riadó, csak látható helyre kell ragasztani az LPG-s matricát!!!

 

- A gázos autónak nagy a szervizigénye!

- Nem nagyobb, mint a benzinüzemnek!

Minden autógáz beszerelésre műhelyünkben 2 év garanciát adunk. A beszerelés után az első biztonsági szerviz (minden jól működik-e?) 3.000 km. futás után esedékes, ez egy garanciális ?ingyenszerviz". A gázos autókat 10.000-15.000 km.-enként kell (ajánlott) szervizeltetni, ami szűrőcserékből (légnemű és folyadék), illetve egy komputeres beállításból, utánállításból, szoftverfrissítésből áll, valamint ilyenkor ellenőrizzük a gázrendszer fő alkatrészeit, gáz és vízcsöveket, a tartályt és a multi-szelepet is. A kötelező szervizek a garancia (2 év) ideje alatt mindenképpen szükségesek, mert bármilyen garanciaigény esetén ez az első, amit a gyártó cég bekér, mint információt, hogy a garanciális meghibásodás előtt az autó valóban megjelent-e a ?tízezres" szervizeken. Ha nem, akkor nincs garancia.

 

- Nem lehet mindenhol gázt tankolni!

- Nagyon sok helyen már lehet, és ez a kör egyre csak bővül!

Ez a tény régebben tényleg helytálló volt, de ma már nem! Majdnem minden benzinkútnál lehet gázt tankolni, a nagyobb kutak mindegyike tart LPG-t. A tankolásnál egy tényezőt kell figyelembe venni: az ár. Nyilván az autópályák mellett, mint ahogy más üzemanyag ára is, így a gáz ára is magasabb, mint egy külvárosi kútnál. De kapni nagyon sok helyen lehet. Azt szoktuk javasolni annak, aki újonnan alakítja át az autóját, hogy nyomtassa ki az LPG kutak listáját és tartsa a kocsijában, de van már iPhone-ra való alkalmazás is egész Európára kiterjedő gázkútkeresővel, ahol az árak is aktuálisan közölve vannak. ? Csak kényelmesen...

 

- Külföldön nem egyszerű tankolni!

- Miért lenne nehéz?

Ez a tévedés abból eredhet, hogy amíg Magyarországon az LPG tankolást kizárólag engedéllyel rendelkező kútkezelő végezheti (tehát mi nem is tankolhatunk gázt saját kezűleg), addig külföldön, például Németországban, Olaszországban, Horvátországban stb., az LPG kutak is önkiszolgálóak. Ehhez szükségünk van egy úgynevezett: átalakítóra, amit külföldi tankoláskor betekerünk a betöltő nyílás menetébe, és ebbe illesztjük a töltőpisztolyt. Miután megtankoltunk kitekerjük. Egész Európában csak nálunk, magyaroknál nem szabványos a töltőcsonk kialakítás, nem is lehet mást beépíteni, mert erre van engedély az NKH-tól. Ebből következően ezt a kis átalakítót meg kell vásárolnunk (8ezer forint), és mehetünk nyaralni, síelni a benzinen megtakarított pénzünkből külföldre!

 

- Nem parkolhatok ?gázos" autóval akárhol!

- Korábban így volt, de már ez sem igaz!

Parkolhatunk mélygarázsban. 2011.10.06.-án kelt Belügyminisztérium 28/2011.(IX.6) BM számú rendelete alapján azok a gépjárművek, melyek megfelelnek a műszaki követelményeknek és megfelelő biztonsági szeleppel felszereltek, korlátozás nélkül behajthatnak és parkolhatnak mélygarázsokban.

 

Ezt a kis listát - úgy tervezem, hogy folyamatosan bővítem, ezért ha további, eddig érintetlen kérdés merül fel bárkiben, várom a hozzászólásokat!

 

-?Gáz" van Babám! ? szól az Ember.

- Na végre! ? nyugtázza az Asszony.

 

www.autogazasz.hu

budapest@autogazasz.hu

Tovább a kategóriában: « Áraink Nyugis nap »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned